1. rész

Ez a történet iskolapéldája az éhség, a szenvedély és az idő tökéletes egybeesésének. Az a fajta találkozás, ami ha 30 évenként egyszer fordul elő, és 500 oldalnál többet tenne ki teljes valójában.

Metallica. Ma már jól ismert név. A hetedik legsikeresebb zenei vállalkozás az amerikai történelemben.

Ki gondolt volna erre 1981. október 28-án, amikor Lars Ulrich /dobos/ visszavonhatatlan ajánlatot tett James Hetfieldnek /gitár, ének/: 'Van egy helyem a bandám számára Brian Slagel új Metal Blade-jén...'

Valójában Larsnak akkor még nem volt bandája, amikor James betársult mellé. Ők ketten vették fel az első számokat, egy olcsó magnóval, amiken James énekelt, ritmus és basszus-gitáron játszott, Lars pedig kötelességtudóan, beült a dobok mögé, segített a zenei szervezés terén, és felvállalta a menedzser szerepét. Ron McGovert, Hetfield barátját és lakótársát rádumálták, hogy fogja maga elé a basszus-gitárt, Dave Mustaine pedig vállalta a gitárszólókat.

A csapat végül Ron Quintana javaslatára felvette a Metallica nevet, és Los Angeles környékén előzenekaraként nyomult olyan bandáknak mint a Saxon. Eközben kirukkoltak egy kiforrott demoval  'No Life Til Leather' címen, ami végigsüvített a metal-underground körein, és pillanatok alatt keresetté vált Friso és New York szerte.

A Metallica két show-val állt Frisco elé és úgy vélték az ottani közönség sokkal őszintébb és barátságosabb mint L.A. "és itt látható.." népessége. Az akkor feltört Trauma nevű bandát, de elsősorban a basszus-gitárosukat Cliff Burtont is levették a lábukról, s mivel Cliff nem volt hajlandó Dél-Kaliforniába költözni, a Metallica számára ez elég indok volt arra, hogy Bay Area-ra fókuszálódjon, s ide tegye át székhelyét. Ezután már Cliff is csatlakozott hozzájuk.

Eközben New Yorkban egy NLTL másolat eljutott Jon Zazula lemezboltjába is, amit találóan Metal-Heaven-nek /metál-menyország/ hívtak. Zazula könnyedén vette rá a csapatot, hogy menjenek át a keleti partra néhány show és egy album erejéig. A banda egy lopott U-Haul-on küzdötte el magát New Yorkig. Ez idő alatt derült ki Dave Mustainről, hogy még az egyébként laza felfogású fickók számára is kezelhetetlen természete van. Ebből kifolyólag érkezésük után néhány héttel csomagolhatott, hogy Mark Whitakker javaslatára egy ottani csapat, a trash irányzatot követő Exodus tagja, Kirk Hammett lépjen a helyére. Két telefonhívás, és egy repülőúttal később, 1983. április 1-jétől pedig Kirk Hammett hivatalosan is a Metallica tagja lett.

Az 1983-as év vége felé piacra dobták a banda első albumát 'Kill'Em All' címen, amit vad koncertsorozat követett az USA-ban és Európában. 1984-ben már Flemming Rassmusten producerrel dolgoztak együtt a Koppenhága-i Sweet Silence Studio-ban, a második albumon. A 'Ride The Lightning' bebizonyította, hogy a Metallica nem csak egynyári zöldség. A szövegek, a zenei megjelenítés fejletsége, a szervezettség és intenzitás miatt a QPrime és az Elektra céltábláira kerültek, és mindkét szerződést 1984 őszére tető alá hozták, amivel világszerte ismertté váltak.

1985-ben ismét stúdióba vonultak és megalkották a 'Master Of Puppets' albumot, amit L.A-ben vettek fel Michael Wagner-rel, és 1986 elején engedtek útjára. Gyors szervezéssel összehoztak egy turnét Ozzy Osbourne-nal, s ez a háttér (plusz a 30 legjobb album közötti helyezés) alapozta meg az ugródeszkát, és a rajongóik szilárd magját. Ami addig csak vérmes álom volt csupán, hirtelen elérhető közelségbe került a megvalósulás rögös útvesztőjében, és a Metallica egyeduralomra törhetett.

2. rész

De ez a számítás 1986. szeptember 27-én kapta a legmegrázóbb pofont a sorstól. Valahol Svédországban egy átvezetett éjszaka után a banda busza irányíthatatlanná vált, felborult és maga alá temette Cliffet, aki a balesetben életét veszítette. Az Ő befolyása meghatározó volt a csapat zenei fejlődésében. Kombinálta a jamming és kísérletezgetés DIY filozófiáját, egy átható zene-elméleti tudással, amit Hetfield nagyra értékelt, s ezért őt mind zeneileg, mind pedig emberileg is mélyen megrázta Cliff elvesztése. Lehetetlen volt elképzelni a Metallica-t Cliff nélkül, bár ő maga sohasem értékelte nagyra azokat az embereket, akik bedobták a törölközőt. Most, hogy nem volt velük, csak ez a tudat éltette őket, s ez vezetett oda, hogy egy viszonylag rövid, de intenzív gyász után Lars, James és Kirk elhatározták, hogy nem adják fel. Több mint 40 jelentkező közül Jason Newsted-re esett a választás a Michigan-i basszus-gitárosra, aki az arizona-i Flotsam&Jetsam nevű bandát hagyta ott azért, hogy élete nagy lehetőségére tegyen fel mindent. A négyes azonnal turnéra indult, majd kiadtak egy EP-t 'Garage Days Re-Revisited' címen, amit zeneileg nagyrészt Lars garázsában követtek el.

Jasonnal kiegészülve a banda felvette negyedik albumát '...And Justice For All' címen, amit 1988-ban adtak ki. A kirobbanó siker, ami már egy ideje készülőben volt, most végre valósággá válhatott. Az amerikai listákon a hatodik helyen landolt, s bezsebelve egy Grammy jelölést (a legjobb Metál/Hardrock album kategóriában) a csapat lesöpörte az addig élen álló Van Halen-t a színpadról a Monsters of Rock koncertsorozat során, vitorlát bontva a világkörüli turné hajóján. Ez volt az a pont amikor végre beléptek a videóklippek felségterületére, annak ellenére, hogy a 'One' időtartamát tekintve nagyon is kilógott a videoklipp kategóriájából.

A csapat ezután visszatért az utakra, és a világ több pontját érintő turnéba fogott. Az '...And Justice For All' két kislemezt és a csapat első videóját termelte ki.

1991-ben a Metallica kiadta a csak 'Fekete' néven ismert albumot, ami a csúcsra emelte népszerűségüket. Bob Rock, az új producer segítségével ez az album eltért az előzőektől, teljesebb hangzásával, rövidebb dalaival és a korábbitól egyszerűbb előkészítésével. Azonnal világelső lett, heteken át vezetve a listákat, s végül 15 millió példányban kelt el világszerte, kitermelve számtalan kislemezt, és elnyerve a Grammy és az MTV/American Music Awards díjakat. A banda közel három évig turnézott az 'An Evening With Metallica' koncertsorozattal, majd a Guns'N'Roses-zal közösen, és fellépett számtalan fesztiválon is mint főszereplő. 1993 őszén fizikailag és lelkileg teljesen kiütve úgy döntöttek, eltekintve néhány kisebb fellépéstől, megpróbálják behozni a magánéleti lemaradásukat és egy időre visszavonultak.

Közel négy év várakozás előzte meg a következő Metallica albumot. Ez volt a 'Load', amit a The Plant in Sansalito-ban, Kaliforniában vettek fel. A maga 14 számával ez a leghosszabb album amit eleddig kiadtak, és jelentős változást mutatott a csapat részéről. A szintén Bob Rock által világra segített anyag lazára, erőteljesre, és eklektikusra sikerült, hangzásában tömör, ütős volt, jellegét tekintve pedig szinte hivalkodóan szakadt el a 'Fekete' album hangzásvilágától. Olyan sok dal keletkezett ebben az időszakban, hogy az elsőt 1997-ben egy második album is követte, 'ReLoad' címen. A 'Load' turné pedig látványos, jól szervezett, technikailag kiváló, két színpados esemény volt több mint két órás zenei előadással. Bárkinek bármiféle kételye is támadt, az nyomtalanul elpárolgott, és annak ellenére, hogy a 'Load' sohasem tudta túlszárnyalni a 'Black' eladási mutatóit, a maga nemében látványos sikert aratott.

1998-ban összeollózták a B oldalakat és a korábbi két 'Garage Days' alkotásokat, majd a The Plant-ban 11 új számmal együtt megalkották az izgalmas és nyers hangzású dupla CD-s 'Garage Inc.'-t, ami hűen tükrözte a Metallica sikereit, és bebizonyította, hogy a banda szíve még mindig a zenéért dobogott. Ezt tovább tetézte a zeneszerző/karmester Michael Kamen-nel (R.I.P.) közös alkotás, ami a S.F. szimfonikusok révén új dimenziókat nyitott a klasszikus zene számára. Az áprilisban a Berkley Színházban zajlott, két éjszakás előadás minden lehetséges kételyt semmissé redukált, jelentős mérföldkőként emlegetve az együttes történetében. A dalok zenei átszerkesztése, mint pl. a 'Master of Puppets'-é, a zenekari hangszerek számára hatalmas szabadságot és kiteljesedést tett lehetővé, a nagyobb és erőteljesebb hangzás révén. Zeneileg és képileg rögzítve a show-t, a Metallica kiadta az 'S&M' dupla CD-t és DVD-t az 1999-es év végén, újabb jelentős fejezetet nyitva a történetükben.

3. rész

2000. nyarán a Metallica további lépéseket tett annak irányába, hogy szabadulhasson a kötöttségek alól bizonyítandó, hogy lehetséges anélkül összehozni és nagydobra verni a saját turnéjukat, hogy mindezek mögött lemez eladási szándék állna. A Summer Sanitarium, végül Hetfield hátsérülését leszámítva, hatalmas sikert aratott, és a várakozást csak csigázta a hír, hogy a csapat ismét stúdióba készült.

De a lelkesedést, a 2001-es turné ideje alatt elterjedt pletykák, majd Jason Newsted kiválása miatt felváltotta a félelem. Jason távozására nem volt világos indok, de a lépése hátterében évek óta elhúzódó viták hizlalták fel csendesen az első vakondtúrást. Többen levonták azt az elhamarkodott következtetést, hogy ezek után a csapat feloszlik, de valójában a kialakult helyzet utat nyitott a megértés és megvalósítás újabb szintjei felé.

A fiúk felismerték, hogy úgy a személyiségükön, mind pedig kreatív hozzáállásukon is rengeteg csiszolnivaló akadt, és éppen ezért a 2001-es év első felét a stúdión innen és túli spontán felfedezések kiaknázásával töltötték. The Presidio néven egy kiszuperált katonai barakkban állították fel zenei műhelyüket, ahol együtt nyomultak, és elhatározták, hogy nem sürgetik egy új tag kiválasztását, hanem Bob Rock-ra bízták a basszus gitárt.

Azonban 2001. nyarára James Hetfield szükségét érezte, hogy egészsége és élete rendbetétele érdekében radikális változásokat eszközöljön, pihenjen és megszabaduljon önpusztító szokásaitól. A Metallica tagjai hónapokon keresztül a lélekbúvárkodás különböző mélységeit járták meg, úgy saját maguk, az együttes, mind pedig magánéleti és a bandában betöltött szerepük kapcsán. A folyamat eredményeként két fontos dolog tisztult le. Először, 2002. tavaszán amikor újra összejöttek, sokkal mélyebb tisztelettel és megbecsüléssel néztek egymásra mint azelőtt valaha is. Másodszor pedig, végre újra késznek érezték magukat egy külső és belső elvárásoktól egyaránt mentes, mindentől független album megalkotására.

Új főhadiszállásuk birtokbavétele után, a csapat Bob Rock-kal megkezdte a 'St. Anger' felvételét. A Presidio-ban eltöltött idő első fele nagy segítséget nyújtott a szabad gondolkodás és tapasztalatszerzés terén, de senki, még maguk a pasik sem sejtették, hogy mennyire hevesre, nyersre, és szenvedélyesre alakul majd a 'St. Anger' anyaga. Rock állandó bábáskodása alatt közösen írták meg a szövegeket, az előadásmódban feloldották a megkötéseket, ami így spontánná alakult, hátat fordítva ezzel az addig megszokott túl precíziós Metallica lemezfelvételeknek.

Ez a megújult Metallica büszke volt, magabiztos, hálás, nem lenéző, de "éhes", ingerült, sőt dühös, de boldog is egyben. Izgatott? Na-ná, egy icipicikét, de ez így is volt rendjén, abban az újdonsült látásmódban és kreatív hozzáállásban, amit a Metallica magának kialakított.

2002. őszén a banda elérkezettnek látta az időt, egy új tag befogadására. S végül, néhány személyes meghíváson alapuló, zárt meghallgatással eltel hónap után, Ozzy Osbourne, Suicidal Tendencies nevű bandájából kivált basszistát, Robert Trujillo-t választották ki a Metallica új tagjának. Jól megjegyezni, TAGJÁNAK. Nem basszernek, felbérelt bőgősnek, vagy egyszerűen csak cserének, hanem családtagnak. Személyisége, kiegyensúlyozott, vidám lelkesedése - ami több mint tizenöt év tapasztalataival és fergeteges ujjtechnikával párosult - tette őt a legalkalmasabb jelöltté.

De mire ezt olvassátok, a 'St. Anger'-t már befejezték, a lemez körüli elvárások a banda által is hihetetlen magaslatokig hágtak, nem beszélve a 2000-es Summer Sanitarium óta első turné miatti izgatottságról. Ha rájuk néztek és figyelitek őket, Lars, Kirk, Robert és James olyanok, akár a türelmetlen és izgatott gyerekek, akik alig várják, hogy kitörhessenek, beindulhassanak és berepeszthessék a dobhártyáinkat. Hogy miért? Mert a Metallica teljesen megújult, és mert ez a story határozottan folytatás gyanús...
 

fordítás : Tora